“Először vettünk részt ilyen versenyen de nagyon örülünk, hogy bele mertünk vágni. Izgultunk, hogy hogyan is fog zajlani, hiszen sok olyan tényező állt fent, mely rendkívülivé tette a verseny lebonyolítását. Érdekes élmény volt az online prezentáció bemutatás. Azt gondolom, mindenki a lehető legjobban kezelte és alkalmazkodott a kialakult helyzethez. Az izgalmat később fel váltotta a koncentráció és a tudás, amit a birtokunkban tudhattunk, hisz igyekeztünk a verseny előtt kellően felkészülni. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a pedagógusok, a Nyíregyházi Egyetem bíráló bizottsága. Nagyon örülünk, hogy az első fordulót ilyen jó eredménnyel zártuk, tavasszal várjuk a folytatást, az országos döntőt!”

László Bettina, 12.a

S akkor jöjjenek a tények:

2020.november 23-án rendezték meg a Nyíregyházi Egyetem Junior Országos Tudományos Diákköri Konferencia házi versenyét pedagógia-pszichológia szekcióban. A versenyen iskolánkból 6 tanuló vett részt munkájával: Csubák Klaudia 5/13.a “Én már csak így tudom jól érezni magam”- A szenvedély fogságában című dolgozattal, László Bettina 12.a A média lélektani hatása című pályaművel, Mezei Brigitta 12.a A serdülőkori agressziót dolgozta fel, Vadász Alexandra 10.a Az autisták világa címmel írt pályamunkát, Vadász Heléna 10.a A mese lélektani hatását vizsgálta, Varga Barbara 11.a osztályos tanuló pedig A családi szocializációról készített prezentációt. Mindannyian színvonalas, szép teljesítményt nyújtottak, gratulálunk eredményükhöz!

A tavaszi országos döntőben folytathatják a versenyzést 2. helyezettként László Bettina (felkészítő oktató Dr. Balázsné Bódi Mária), 3. helyezettként Mezei Brigitta (felkészítő oktató Dr. Balázsné Bódi Mária) és Vadász Heléna (felkészítő oktató Hegedűs Renáta).

Pontszámai alapján továbbjutó Vadász Alexandra is (felkészítő oktató Borbélyné Magyar Beatrix).

Mezei Brigitta Judit

A serdülőkori agresszió

Vadász Alexandra

Az autisták világa

Csubák Klaudia

Én már csak így tudom jól érezni magam

László Bettina

A média lélektani hatása

Vadász Heléna

A mesék lélektani hatása

Varga Barbara

A családi szocializáció