„Tanulói empátiafejlesztés gyakorlatban az osztályfőnöki órán” – ez volt a témája annak a bemutatóórának, amelyet Hegedűs Renáta, iskolánk tanára tartott a Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében március 12-én. Az órán arra láthattunk példát, hogyan élik át a középiskolás fiatalok mások helyzetét. Hogy milyen is az, amikor nem önmaguk, hanem idegenek (háromgyerekes anyuka, afrikai menekült, szakmunkás roma fiú vagy éppen mozgássérült fiatal stb.) szerepébe bújva kell tölteniük egy órát, s átgondolniuk, hogyan fejlődhetnek, hogyan léphetnek előrébb a társadalmi ranglétrán… Mely iskola tanulói lehetnek alkalmasabbak mindezek bemutatására, mint a mieink? Dicséretre méltó a végzősök (a 12.B osztály tagjai) szereplése, akik tanácsokat adtak a „különböző társadalmi típusoknak” (azaz alsós társaiknak). Az érdeklődők – megyénk általános és középiskoláinak tanárai – nagy tapssal jutalmazták a bemutatóórán résztvevő gyerekeket stílusos kommunikációjukért, komoly, beleélő megnyilvánulásaikért.
További képek elérhetőek a fenti képre vagy ide kattintva…