“A fenntarthatósági fejlődés Afrikában” című esszéíró pályázat értékelése, eredménye, jutalmazása

Mindegyik pályázó igyekezett szorgalmasan bemutatni egy afrikai országnak a környezeti helyzetét a pályaművében. Az Afrika iránti pozitív előjelű érdeklődés örvendetesen nő a diákok, a tanárok és az átlagemberek körében is. Nem túlzás állítani, hogy az elmúlt években egyfajta pezsgés érzékelhető a fenntarthatósági témában, amelyet a növekvő számú tudományos kutatás éppúgy mutat, mint a szaporodó tanulmányok. Úgy vélem, hogy a pályaművek díjazása kapcsán sikerül elősegíteni Afrika széles körű megismerését a diákság számára, és kedvet adni nekik a kontinens földrajzi, természeti adottságainak a kutatásához.

Salvador Neto
A zsűri elnöke,
Magyarország Angolai Nagykövetsége

Köszönet a beérkező pályaművekért. Eredetileg úgy terveztük, hogy az első helyezettet díjazzuk, és egy különdíjat adunk. A verseny annyira népszerű lett, hogy végül az első hármat helyeztük, és két különdíjat adtunk. Rekordmennyiségű esszéket olvashattak a zsűri tagjai, méghozzá 14-et. Itt szeretném megragadni az alkalmat, és köszönetet mondani Salvador Neto titkár úrnak, és őexcellenciája Jose Filipe nagykövet úrnak, akik Magyarország Angolai Nagykövetsége részéről számos ajándékkal szponzorálták a versenyt, továbbá iskolánknak, a Nyíregyházi SZC Zay Anna Technikum és Kollégiumnak a támogatást, és a zsűri tagjainak az értékelést. (Salvador Neto, Szabó Elza, Szabó Krisztina, Szoták Regina, Dr. Tóthné Vinnai Andrea)

Gergely Kristóf
szervező, oktató

Eredmények

1. helyezett: Hegyes Kevin, 1/13.A, Kenya környezet – és természetvédelmi intézkedései

2. helyezett: Danó Kármen, 9.C, Kenya, egy nemzet úton a zöldebb jövő felé

3. helyezett: Horváth Ákos 9.B, Fenntarthatóság Eritreában

Különdíjasok

  • A legkreatívabb jelige és címadás különdíja: Varga Lászlóné oktató, Egyiptom
    Jelige: Álom és valóság
  • A legkreatívabb esszéírás: Szarka Klaudia, 12.c, Fenntarthatóság Eritreában

Tisztes helytállás

  • Baksa Viktória és Nagy Hajnalka, 1/13.C, Mali, mint gazdasági gyöngyszem
  • Balogh Petra, 10.C, Tanzánia
  • Bányai Emília, 9.B, Egyiptom
  • Ésik Flóra, 9.B, Uganda
  • Jakucska Szabolcs, 9.C, Szudán
  • Kertész Melinda, 9.A, Dél-afrikai Köztársaság
  • Lamos Petra, 9.B, Tunézia
  • Szanyi Hanna, 11.B, Egy Zambia, egy nemzet
  • Varga Barbara, 11.A, Dél-afrikai Köztársaság

Jutalmazás

Minden versenyző egy oklevéllel, és magyarból egy tantárgyi ötössel lesz gazdagabb. Ezt mind a 14 versenyző megkapja, továbbá:

  • 1. helyezett: A munkája felkerül az iskola honlapjára, jutalomkönyv (Álomvadászok).
  • 2-3. helyezett: jutalomkönyv (Portugál-afrikai elbeszélések)
  • Különdíjasok: CD, melyen angolai zenék vannak (előadó: Puto Portugues)
  • Tisztes helytállás: egy angolai tollal lesznek gazdagabbak.
  • A zsűri tagjai: Emléklap, angolás táska.

A díjazásra az iskola aulájában kerül sor, az időpontja még szervezés alatt áll.

Please wait while flipbook is loading. For more related info, FAQs and issues please refer to DearFlip WordPress Flipbook Plugin Help documentation.

Méret
Kontraszt