Projektek

A felhők felett Kayseribe

Írta: Szabó-Farkas Emese (angoltanár), Török Anett (matematika oktató), Bányai Emília (13.B), Bócsi Lea (11.A),
Jakab Dorina (13.A) és Jakucska Szabolcs (13.C)

Hosszú hónapokig tartó előkészítés és szervezés után 2024. szeptember 29-én vette kezdetét az egy hetes törökországi Erasmus kalandunk. A busz hajnal 4-kor várt ránk a Zay előtt. Nekünk azonban nem szeghette kedvünket sem a korai időpont, sem a sötét és esős idő, izgatottan vártuk az utazást. Már a Budapestre való eljutás is kalandosra sikerült az autópálya felújítások és lezárások miatt, de leginkább a repülés miatt voltunk izgatottak, ugyanis mindannyiunknak ez volt az első alkalom. Szerencsére a reptéren minden gördülékenyen ment, a levegőbe emelkedve magunk mögött hagytuk az esőfelhőket és saját szemünkkel is megtapasztaltuk, hogy a felhők felett mindig kék az ég. A repülőn finom reggelit kaptunk, majd közel kétórás utazást követően megérkeztünk Isztambulba. Itt egy több, mint 6 órás várakozás következett, ami talán hosszúnak tűnik, de egy percig sem unatkoztunk. Felfedeztük a repteret és jókat beszélgettünk, itt kezdett el igazán összehangolódni a kis csapatunk. Isztambulból egy kis késéssel ugyan, de sikeresen megérkeztünk a célállomásunkra, Kayseribe, ahol a török vendéglátóink már vártak ránk. A reptérről a diákokat a fogadó családokhoz vitték, a tanárokat pedig a szállodába, ahol elkezdődött az ismerkedés a török, görög, olasz és magyar csapatok között.

 A tanulmányutunk első reggelén a müezzin hajnali énekére ébredtünk, ami számunkra meglehetősen szokatlanul hangzott. Ezt az imára hívást naponta ötször hallottuk, így a második napon már fel sem kaptuk rá a fejünket. Reggelente busszal vagy gyalog jártunk az iskolába a vendéglátóinkkal. Az Arif Molu Műszaki Középiskola körbejárása után közösen röplabdáztunk a tornaterembe. Megtudtuk, hogy a törökországi iskolákban 9 órakor kezdődik a tanítás és a diákoknak napi 9-10 órája van. A tanórák közti szünetet egy kellemes zene jelzi, szemben a nálunk megszokottal. Az iskola mérete óriási. Egy nagyon modern informatikai teremben dolgoztunk egész héten.

 Az első találkozás nagyon izgalmasan telt, vicces játékok segítségével barátkoztunk és kezdtük megismerni a többieket. Majd vegyes nemzetiségű csoportokban fel kellett fedeznünk a város nevezetességeit és minden helyen egy szelfivel bizonyítottuk, hogy valóban teljesítettük a feladatot. Délutáni állomásunk a Kayseri múzeum volt, amiben ékszereket, kézzel készült edényeket láthattunk. A múzeum nem csak kívülről, de belülről is csodálatos volt. Délután ellátogattunk a helyi bevásárlóközpontba, ahol hosszas órákat töltöttünk.

 Második napunk a prezentációink előadásával indult. Minden résztvevő ország rendkívül érdekes témával készült. A fő téma a technológia, valamint a technológia és az egészséges életmód kapcsolata volt. Az előadásokat követően útra keltünk és az állatkert volt az első úti célunk. Itt a már előzőleg összeállított csapatok újra megmérkőzhettek egymással, szelfiket kellett csinálnunk a borítékjainkban felírt állatokkal. Sajnos a bennünk lévő versenyszellem miatt eléggé sietősre fogtuk, így hamar körbejáruk az állatkertet.

 Majd egy Tudományos Központba vezetett az utunk, ahol meghallgattunk egy előadást a technika fontosságáról. Ezt követően kipróbálhattuk a tornádó, a vihar, a földrengés szimulátorokat és a különböző logikai és tudományos játékokat. Valamennyi résztvevő közül Lea volt az egyetlen bátor vállalkozó, aki egy olyan biciklit is kipróbált, amin körbe kellett tekerni függőlegesen. Kívülről rendkívül félelmetes volt, amikor Leát fejjel lefelé láttuk és együtt izgultunk érte. Az izgalmak után egy étteremben török ételeket kóstolhattunk, azt hiszem legtöbben kebabot ettünk bárányhúsból. A hangulat nagyon jó volt, olyan nyelven bohóckodtunk, ami egyikünknek sem az anyanyelve.

 A délután ismét a mozgás jegyében telt, jégkorcsolyázni mentünk. Számunkra nagyon furcsa volt, hogy teljes védőfelszerelésben lehetett csak a jégre lépni, bár utólag teljesen érthető volt, szinte mindenki csetlett-botlott, de ezen is tudtunk együtt nevetni és persze segítettünk is egymásnak. A programok után, a tanulók közösen beültek egy kávézóba, itt is rengeteget beszélgettünk, ismerkedtünk, a tanárok pedig eközben közösen vacsoráztak. A mai nap is zsúfolt volt, tele izgalmakkal.

 Általában 7 órakor keltünk és a családokkal együtt reggeliztünk. Érdekes, hogy a törökök reggelire sültkrumplit esznek tojással vagy kenyérrel és nagyon nagy mennyiségben, hiszen legtöbbször csak reggeliznek és vacsoráznak. Reggeli után mindenki elindult a szállásáról az iskolába, van, aki busszal, van, aki gyalog. A harmadik napon meghallgattunk egy prezentációt az okoseszközök, illetve az internet okozta függőségről, majd a végén kérdésekkel fel is mérték, hogy mi függőknek számítunk-e. Hát…Kicsit igen...

 Ismét csoportokban dolgoztunk. Prezentációt készítettünk a "How to use/select ICT tools wisely" avagy "Hogyan használjuk/válasszuk ki az információs és kommunikációs technológiát bölcsen" témában. A szabadidőnket egy az iskolához közeli parkban töltöttük mindannyian, ahol beszélgettünk és megmutattuk az országaink zenéjét. A mai nap délutánján ellátogattunk az Erciyes hegységre, ami tengerszint felett 3917 méteren tetőzik. A busz csak egy ideig tudott minket felvinni, utána felvonóval értük el a csúcsot, ahol az időjárás elég csípős, -5⁰C volt. A hegy lábánál elképesztő tájban gyönyörködve fogyasztottuk el az ebédünket. Ebéd után Talasba vettük az irányt, ahová megérkezve 500-600 évet ugrottunk vissza az időben. Itt megnéztünk egy kiállítást az 1920-as évi török háborúkról és betekinthettünk egy török templomba. Hazaérkezvén szabad program következett.

 A negyedik, avagy az utolsó előtti napunk Törökországban. Azt mondják az idő repül, ha jó emberekkel vagyunk körülvéve. Erre a hétre ez teljesen igaz volt, hiszen mindenből a legjobbat kaptuk. A kedvenc napi elfoglaltságunk a teázás volt, hiszen Törökország ismert a finom teáiról és nekünk lehetőségünk is volt ezt kipróbálni. Az egyik legfurább dolog a buszozás volt számunkra, hiszen Magyarországon vagy jegyet veszünk a buszra vagy bérlettel közlekedünk. Törökországban mindenkinek van „busz kártyája”, hasonló, mint egy személyigazolvány, amin egy arckép van és a személyes adatok. Minden reggel pénzzel kell feltölteni, egy telefonfülkéhez hasonló automatában. A csütörtöki nap volt az első, amikor távolabb utaztunk Kayseritől.

Ezen a napon Kappadókia volt a főszerepben, ami egy órányi buszútra volt Kayseritől. Ez a hely az UNESCO világörökség része, mindennap több ezer turista látogatja. Itt találkozik a történelem és a természet gyönyörű összhangja. Az első megállónk Avanos volt, ahol egy fazekas bemutatta nekünk hogyan is készülnek a szebbnél szebb edények. Két embernek lehetősége is volt ezt kipróbálni, az egyikük Lea volt. Nagyon élvezte és ügyesen feltalálta magát. Sajnálatosan hiába kapta meg az edényt nem tudtuk haza hozni, mert több nap szükséges ahhoz, hogy ez az anyag összeálljon. Következő megállóhelyünk a Göreme Szabadtéri Múzeum volt. Ez a világörökség több templomot, kápolnát és kolostort is magába foglal, mint a Szent Miklós és Simeon – kolostor, a Keresztelő Szent János templom és egyéb templomok. Kappadókia a keresztény hitvilág fellegvára volt a múltban és az itt élők próbálnak minél jobban vigyázni ezekre a helyszínekre. Itt tilos volt a fényképezés, de minden külső helyszínről sikerült csodás fényképeket készítenünk.

Megnéztük a híres föld alatti városokat, ahol az első keresztények bujkáltak. Az egyik legjobb pillanat a napban mindig a déli étkezés volt, hiszen megismerhettünk újabb és újabb török tradicionális ételeket. A kilátás pedig nem mindennapi volt, hiszen pont szemben volt velünk ez a gyönyörű hely. Megtudnánk szokni, ha mindennap ilyen látványban gyönyörködve kellene ebédelnünk. Ezután újra buszra szálltunk és először életünkben kipróbálhattuk a török kávét, ami mellé ajándékot is kaptunk, egy kis kitűzőt, amin a Török Nazar Allah szem jelképe volt. Azt mondják ez megvéd a negatív erőktől. Sietnünk kellett, hiszen nagyon sok helyszín várt még felfedezésre.

Megtekintettük még a Pasabaglar múzeumot is, valamint láthattuk Kappadókia szívét is, aminek neve az Urgup. Ez az egyik legjelentősebb város itt, a turizmus egyik központja. A szél és esőerózió segített az itt található gyönyörű tájkép kialakulásában. Este 6 óra után értek véget a programok itt és indultunk vissza Kayseribe. A hangulat a mai napon érte el csúcspontját, már annyira össze szoktunk, úgy tűnt mintha évek óta ismernénk egymást. Kezdtük megszokni, hogy a nap folyamán török, görög, olasz, angol és magyar szavakat is hallunk. A beszéd nem ment számunkra nehezen, hiszen mindannyian folyékonyan beszélünk angolul, egyedül néha az okozott problémát, hogy ne magyarul akarjuk elhadarni a mondandónkat. Nem számított, hogy mennyire eltérő a kultúránk, a vallásunk, és az sem, hogy nem közös az anyanyelvünk.

 Pénteken elérkezett törökországi programunk utolsó napja. A csoportok megtartották előadásaikat az IKT eszközök használatáról, rávilágítottak az okoseszközök használatában rejlő lehetőségekre, hangsúlyozva a tudatos és biztonságos alkalmazás fontosságát. A magas színvonalú, angol nyelvű előadások és diákjaink bizonyították azt, hogy egy nemzetközi team-ben is meg állják a helyüket. A délutáni záró ünnepség keserédes és egyben felemelő emléke kayseri kalandunknak. Búcsú könnyeket hullattunk, hiszen barátságok születtek és büszke mosollyal vettük át a program teljesítéséért járó okleveleket.

                Noha az október 5-i visszaútra már „rutinos” repülők lettünk, azért ez az utazás is tartogatott izgalmakat. A legnagyobb kihívást a vásárolt holmik bőröndökbe való beletuszkolása mellett az jelentette, hogy hajnalban indult a repülőnk Kayseriből, így nem volt lehetőségünk aludni utazás előtt. Szerencsére visszafelé is minden rendben ment a becsekkolásnál és az út során is. Hazafelé is isztambuli átszállással jöttünk, most azonban csak másfél óránk volt, ami ezen a hatalmas reptéren kellett is, hogy átérjünk egyik géptől a másikig. Csodás napfelkeltében szálltunk fel Isztambulból, igazán méltó búcsú volt ez Törökországtól. Budapesten ismét esős idő várt ránk, valamint egy hosszú vonatút Ferihegytől Nyíregyházáig. Ekkorra már mindenki nagyon fáradt volt és csak arra vágytunk, hogy hazaérve kialudjuk magunkat, mégis úgy gondolom, hogy megérte a fáradtságot ez az egy hetes kaland, ami mindannyiunk számára életre szóló élmény marad.

Erre a hétre egy életen át emlékezni fogunk és hálásak leszünk minden ott élő embernek, tanulónak és tanárnak egyaránt, hogy ilyen odafigyeléssel és kedvességgel bántak velünk. Köszönettel tartozunk török vendéglátóinknak, olasz és görög partnereiknek és izgatottan várjuk az újabb találkozást itt Nyíregyházán 2025. áprilisában.